2001. márciusában nagy sikerrel mutatta be az M1 Televízió, Kepes András műsorát, az Oázist. Ebben szerepelt egy református teológus professzor, egy pszichológus és egy színésznő. A halálról, a halálközeli élményekről beszéltek. Többek között a teológus professzor elmondta az egyik halálközeli élményét.
1956-ban, Moszkvában tartózkodott, és éppen akkor történt, amit mesél. Egy kislány elment egy híres orvos professzorhoz és azt mondta neki: professzor úr, tessék kijönni hozzánk, mert édesanyám nagyon beteg, nem tud eljönni! Az orvos azt felelte: ő nem szokott beteghez menni, jöjjön fel a beteg. A kislány újra kérte az orvost, hogy menjen ki, az asztalra letette a lakáscímet és elment. Az orvost csak bántotta a lelkiismeret, elhatározta, hogy elmegy a beteghez. Kiment az előtérbe, megkérdezte a betegeket, hogy merre ment a kislány. A betegek értetlenül néztek rá, kislány? Nem volt itt semmilye kislány!
Az orvos végül elment a megadott címre, ott találta a beteg asszonyt, és előadta neki hogy a kislánya ott járt nála, és elmondta hogy milyen beteg. Az asszony erre azt felette, kislányom? Nekem? Két napja halott! Ott fekszik a másik szobában, a koporsóban. Eddig a történet.
Kérdés akad bőven. Pl.: hogyan tudott a halott kislány megjelenni élő alakban, fizikai valóságban? És miért csak a professzor látta? Hogyan tudta letenni a címet az asztalra? Azért elgondolkoztató, hogy 1956-ban ilyen cikkek megjelentek a nagy Szovjetunióban. Az SZKP akkori főtitkára IV. Sz. Hruscsov még ha titokban is de a Sztálini ideológiát követte a Szovjetunióban. Ennek ellenére mégis napvilágot látott a cikk.
Ez annyit jelent, hogy mégis igaz volt! Van tehát jelenés? Van, vagy lehet halálutáni élet? Minden bizonnyal igen!
Fülöp Miklós
