Teselhagyás?!

9 01 2011

L.J. Monori lakos ki rendszeresen látogatja a MUFOC rendezvényeket a januári club gyűlésen beszámolt arról hogy 2003.01.04-én egy fantasztikus élményben (?) volt része. Esti órákban a konyhában egy könyvet olvasott Nostradamusról, valamilyen okból amit nem tudott megmagyarázni abbahagyta az olvasást és kiment az előszobába. Az előszoba falán a tükörben meg látta saját maga körvonalait, ahogyan a konyhából kiszűröd fény megvilágította. Ahogy figyelte a tükröt azt látta, hogy saját magából kilép egy másik test, amely távolodik tőle, ez többször megismétlődött. Az elmondás szerint a kilépő test hófehér volt. Egyszer csak a kilépő test eltűnt, ezután a tükörben látható körvonalon, a fejrészen egy kis kékláng jelent meg. A fej körvonalán kis részben csillagok sziporkáztak majd a teljes fejrészen jelentek meg a csillagok. A csillagos részben hirtelen megjelent egy fény, amelyből utána egy gyönyörű zöld lény jelent meg, a lény egyhelyben lebegett. Ez a fej közepén volt látható. Az illető elmondta, olyan érzése volt mintha kapcsolatfelvételt szerettek volna létrehozni az idegenek. Olyan gyorsan is lett vége az egésznek, mint amilyen gyorsan elindult.

(MUFOK)


Műveletek

Információ

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Follow

Get every new post delivered to your Inbox.